Categories: Egyéb kategória

Mikulásváró a Bárczisokkal

Kell-e valakit emlékeztetni a szeptemberi versenyünkre? Biztos, hogy nem, hisz 2014. óta
szervezzük a Magyar Honvédség támogatásával a jótékonysági futóversenyünket a Deseda-tó
körül, a becenevén már „csak” DEJÓ-t. 😊
Több, mint 200 óvodás és kisiskolás gyermek, valamint 700 felnőtt startolt el annak
érdekében, hogy egy ilyen nemes feladatnak részesei lehessenek.
A futóverseny jelképes (2000 forintos) nevezési díjából befolyt közel 2.000.000 forintos
összegből a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola,
Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai
Módszertani Intézmény részére vásároltuk meg az általuk szükségesnek vélt felszereléseket.
Csupa hasznos, a gyermekek szórakozását és tanulmányaikat elősegítő eszközt vittünk el
nekik 2023. november 30-án, mint például egy interaktív kijelzőt tartozékaival, két darab okos
TV-t, irodaszereket és hozzávetőlegesen 400 db könyvet.
Nem vártunk cserébe semmit, hisz ez az ország futóinak összefogásával valósulhatott meg, de
amit kaptunk azt szavakkal leírni nem tudjuk! Részesei lehettünk a gyermekek Mikulás
ünnepségének, melyet közösen, az intézmény összes dolgozójával és diákjával, könnyeinket
visszafogva tekinthettünk meg.
Segítsetek bármikor, bárhol, ha tudtok és mások sikerére irigyek ne legyetek, hiszen
nincs eredmény áldozatvállalás nélkül!

kaposvarihonved@gmail.com

Recent Posts

I. Téli Betyárkör Túra

Egy téli túrával indítottuk az idei rendezvény sorozatunkat. A tavalytavaszi ropolyi Betyárkör sikerén felbuzdulva januárra…

1 hét ago

🎭 Télűző örömfutás – B64 módra 🎭

Idén is elűzzük a telet – futva, sétálva, bringázva, jelmezben!🏃🏼‍♀️🚶🏼‍♀️🚴🏼‍♀️Ha van kedved egy kis mozgáshoz…

1 hét ago

X. Deseda Jótékonysági Futógála, átadó ünnepség

A seregben azt mondják, akkor van vége egy feladatnak, ha az eszközök karbantartva viszakerülnek a…

2 hónap ago

Óriás tekerés

A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége által november 30.-án megszervezett Óriás tekerés rendezvényen természetesen a Kaposvári Honvéd…

2 hónap ago

I. Somogyi Téli Betyárkör Túra

2026. január 24.Helyszín: Gyertyánosi ParkerdőStart: 9:00 és 11:00 között bármikor Rendhagyó túrával várunk Benneteket!A résztvevőket…

2 hónap ago

🦇 DE🎃JÓ 2025 HALLOWEEN FUTÁS 🦇

Csatlakozz hozzánk október 31-én a Cseri parkban egy hátborzongatóan jó közösségi futásra – garantált rémisztően…

4 hónap ago