Futással tisztelegtek bajtársuk emléke előtt .

A MH 64. LE immár harmadik éve, idén először KHSE keretén belül, rendezte meg a már hagyományosnak számító Sárközi Attila Bálint emlékfutást. A sportrendezvénnyel a kiváló katonára és sportemberre emlékeztek meg bajtársai, barátai, ismerősei, hagyományosan Attila születésnapján, március 11-én. A megemlékezés Székely Attila százados, az alakulat református lelkész megnyitójával és koszorúzással vette kezdetét. Közös bemelegítést követően elindult a mezőny Attila “névjegyének” számító 64×400 méter (Boconádis-kör) teljesítésének. Ki -ki erejéhez, edzettségéhez mérten rótta a köröket. Végül négy ember teljesítette a nem túl optimális körülmények ellenére a “Boconádit”. Nagy József, Horváth Péter, Török Attila és Pozsár Zoltán. Illetve a városban Nádasdi Eszter rakta össze a 64 kört. De talán a legfontosabb,hogy azok is eljöttek és futottak akik saját bevallásuk szerint sem igazán futást kedvelő emberek. Köszönjük a szervezést segítő és a résztvevő sporttársaink munkáját! Attila emléke előtt ilyen módon is tisztelegve gratulálunk a rendezvényen részt vevő bajtársaink és eredményeihez!

Tihanyi- Obál Mária, Tikász Ernesztina, Benczés Norbert

Az eseményről készült képek itt elérhetőek.

2020 as emlékfutás képei és videó